| Miháj's profileEnyimé - A tévedés jogát...PhotosBlogLists | Help |
|
April 27 eh. Még mindig meg vagyok fázva. De legalább már kifele megyek belőle. Tegnap volt a legrosszabb. Délre mentünk melózni, nagyon nem tudtam koncentrálni, pedig 2 c-vitamint is bevettem, hogy majd az hátha segít. Nos, nem segített. Elkövettem életemben először a hatalommal való visszaélés bűntettét: leléptem a melóból korábban, és rátukmáltam a maradék melót a többiekre... Ehh. Nem érzem magam emiatt túl boldognak. Viszont el tudtam így menni szaunázni. Az pedig marha jól esett. Anettel és Kendivel mentünk. Aztán szintén A Nettel és Kendivel Tesco-túra, majd lesétáltunk Csepelre, meg vissza. A lefele menő út nagyon szép, sok fa, vízpart, viszonylagos csend. Tetszett. kb. 5 km oda-vissza. Nem 30, mint a Sárga 30, de a semminél több. Aztán töltekezés kajával és alvás. Ma reggel pedig A Nett főzött nekem paradicsomlevest. Finom volt. Elmentünk Cb-vel a Nyugatiba meg vissza, és végig a hölgyeket bámultuk. No igen, tavasz van, vagy mi? Írtam még múltkor Annának, hogy mi-hol-merre (smtp a freemailnál, ill. Wigwam-program), és kaptam rá választ is ma... Az is jó volt. Összességében ez egy jó nap, csak ne lennék megfázva, és ne kellene melózni mennem... No mindegy, legalább lesz pénzem :) Megcsináltam működőre a 3. eaf beadandót, már csak be kellene rakni függvény-alprogram formába, de az nem lesz sok idő remélhetőleg... Meg a doksi sem ártana mellé. De ez már a holnap feladata... April 24 04.24. - Ma (is) van a másnapEh. A tegnapról: Voltam bev.mat. gyakon. Jó volt, kár, hogy jó részét nem értettem. Lehet, hogy meg kellett volna nézni a definíciókat óra előtt? Azután elmentem az Örs vezér terére egy vatera-n vett pulcsiért (érdekes, akárhányszom megpróbálom leírni a tér nevét, a vezér helyett valamiért vezért-et írok...). Itt sikerült szerezni metro-t, ugyanis reggel, amikor elindultam, még nem jött ki... Ez után elmentem MiQ elé a Keletibe, de még előtte bementem a Blaha-n levő McDumálsz-ba, hogy majd ott jól iszok egy kávét, és elszívok mellé egy-két cigit. Ez nem jött össze, ugyanis a hely már nemdohányzó. Shit. Megittam a kv-mat, majd elmentem a Tekébe, ahol végre tudtam normálisan rituálét tartani... Találkoztam a Keletiben MiQ-val és szaktársával Robival, majd megittunk egy sört a közelben. Ennek következményeként kb. 2 perccel lekésték a vonatot, amivel mentek volna tovább, úgyhogy alternatív útvonal mellett döntöttek. Ezután mentem el a bt dongle-ért, ami szintén egy kisebbfajta szopásként ért. Az utvonalterv.hu-t használva a kapott infoval elcsalingáztam a Déli pu-tól a Ferenciek terére, mer' hogy onnan megy a 8-as busz, amivel eljutok a célállomásra. Idő: szemerkélő eső. A megállóban meglepetés: 8-as busz nincs kiírva. Fákk. Akkor gyalog. Úgyis készülni kell a teljesítménytúrára... Szóval busszal át a Szent Gellért térre, és onnan megindulni hegynek fel. Idő: Esik az eső. A hajamat pedig erotikusan fújja a szél :P. Gyaloglok, gyaloglok, gyaloglok. Leizzadtam, megáztam, de odaértem időben (kb. 5 percet, ha késtem). Aztán vissza koliba. Zuhany, napisajtó (netes). Aztán felmentem Zakkanthoz, aki mesélt egy életútjáték kezdetét (prológust). Kb. fél kilenc-3/4 kilenc tájékán lementünk kondizni Kendivel. Most álltam át a sima alsótest-felsőtest edzésről az izomcsoportok szerinti bontásra, érdekes volt a megszokott 1 gyakorlat helyett 2-3 gyakorlatot csinálni ugyanarra az izomcsoportra (tegnap volt a mell-bicepsz-tricepsz nap, holnap elvileg a hát-váll nap lesz). Ezután felmentem Máténak a születésnapját megünnepelni a Tumultus Vulgaris-szal. Máté részeg volt. Nem kicsit. A múlt heti ígéretének megfelelően Anna szobatársnője Ági is csatlakozott a díszes kompániához, de elég szolidan állt hozzá az iváshoz. Az estét végigbeszélgettük Annával. Jó volt. Az alkohol hatására a verbális kifejezőképességem nagymértékben megnőtt, olyan szép mondatokat generálva, hogy csak na. Emlékeimben felködlik, hogy mintha lett volna olyan mondat is, amit meg kellett ismételnem, annyira tetszett Annának. He-he. Igen. Nőtt az egom megint... Szóval jót beszélgettünk Annával. Meg Fenyő is vicces volt részegen, amint Ágit próbálja győzködni, hogy ne menjen fel, valahogy így: Naaa! Ne menj fel! Naaa! :) Szóval jól éreztem magam tegnap. Kellemes társaság, szesz, dohány, hangulat. Mi kell még? Alvás. Na igen, Vmv Szabi sikeresen lefoglalta a barátnőjének és magának a szobát. Lassan nem ártana már kérnem is valamit érte... :) Úgyhogy a 413-ban aludtam. Jó volt, amikor felkísértük a lányokat Fenyővel, és még maradtunk egy kicsit beszélgetni a jóéjt cigi mellé... Kinéztünk a konyha ablakán, már világosodott az ég. Kb. 4 óra lehetett, szóval jól bírtuk. Ma meg másnapoztam egyet. Lebeszéltem a fejlámpa-átvételt, meg a megrendelt bakancsot is. Fogyik a pénzem. Je. Szerencsére szombaton lesz meló, szóval annyira nem lesz negatív a kéthetes ciklus, mint amennyire lehetne. Mindjárt jön Zakkant, megyünk Tesco-ba energiaitalért, aztán játszuk tovább a MAGUS életutat. Az nyüzüge elf varázslóm időközben átalakult egy agresszív kismalac-stílusú törpe harcossá (20-as erő, 9-es asztrál :) ). Ez egy érdekes karakter lesz. April 23 A mai nap első tanulsága Ha hosszú hajad van, óvatosan száríts zoknit hajszárítóval, mert bekaphassa a hajadat. April 22 Kisebbfajta szopások napja Bev.prog. zh. Azt hiszem végre összehoztam egy 0-pontost. Kocogás: Elhatároztam, ha jó idő lesz, megyek kocogok egyet. Kinézek az ablakon, süt a nap. Felöltözök, kimegyek a koli elé. Elkezd esni az eső. Ok. Akkor vissza. Egy kis eső nem fog ki rajtam, akkor sétálok egyet, mondjuk a leányka utcától a koliig. Felöltözök, kapucnis pulcsi, kabát fel, ki a buszmegállóba. Elkezd sütni a nap. Itt már egy kicsit anyáztam, de sebaj. Azért is legyalogoltam. 3/4 óra jó tempóban, meg egy kis izzadás a nap miatt. Csengőhang-vágás: Elhatároztam, hogy amíg mosásra várok, vágok egy-két csengőhangot. Ki is vágtam, el is mentettem. Aztán kiderült, hogy mindet (kb. 8-9 file) a k*csög program 128 byte méretűre mentette le. Fákk. Mosás: Az előbb felcsörgettek a szobába, hogy mehetek. Legalábbis én azt hittem. Lemegyek, és kiderült, hogy nem, mégse... De jó Holnap meg tele leszek dologgal. Délre megyek az Örs vezér terére, aztán meg az Aladár utcába, de előtte találkozok MiQ-val a Keletibe'. Az lesz a nap egy jó része legalább. A mai nap pozitívuma: Voltunk A Net-el és Edittel szaunázni. Na az, az jó volt. April 21 Teljesítménytúra Május 1-én lesz Sárga teljesítménytúra. Azt hiszem, benevezek a "Sárga 30"-ra. Már csak embereket kellene találni, mert egyedül annyira nem buli... Már néztem felszerelést (bakancs és fejlámpa, mivel ez éjszakai túra) a vaterán. Néztem vonatot Esztergomra és Pilisvörösvárról. Időjárásjelentés az még egyelőre nincsen, a met.hu-n csak 28-áig van előrejelzés. Hogy miért megyek túrázni? 1. Még nem voltam ilyenen 2. Anna hívott, hogy menjek, mert jól lesz, és hogy ő is ott lesz. Vettem a célzást! :P 3. Kíváncsi vagyok, kibírom-e. Ill. meg tudom-e tenni a távot 8 óra alatt (annyi a szintidő). Kb. 4 km/órára jön ki a dolog (pontosabban 3,76), nem tűnik első látásra vészesnek. Viszont jobban meggondolva: 30 km sötétben, terepen, már annyira nem semmi. De akkor is el fogok menni. Első lépésként egy kicsit többet fogok gyalog járkálni (mondjuk holnap visszagyaloglok az ELTE-től a koliig, aztán csütörtökön meg csapok egy nagyobb túrát mondjuk fel a Margitszigetig, meg vissza ha lesz még energiám), lássuk mit bírok.... April 20 Április 20 - Vasárnap Ismét voltam otthon. Kipróbáltam hazaúton, mit bír a telefon. Pontosabban mennyire merül le a zenehallgatástól. Az eredmény meglepő volt: alig-alig. 100%-on indultam el a koliból, és kb 68% még maradt, mire hazaértem. Zsír. A HPM-70-es "agybadugós" fülesről csak jókat tudok elmondani: jól kizárja a külvilágot, tetszetős a hangereje és a hang minősége is. Egy negatívuma van: kábeles. Node sebaj, ha lesz megint pénzem, majd jól elköltöm a már kinézett Sony bluetooth fülesre. És egyre lejjebb megy az ára, már csak 17 ropi a sony szalonban. Otthon kaptam két farmert, egy kéket és egy feketét. A kékből lesz a tépett 3/4-es, amit csinálni akarok, a fekete pedig normál viselésre. Bár egy kicsit nagyon nagyot vett édesanyám, de azt mondta, hogy majd behúzza. Visszaút szintén tetszett, a jó idő kicsit felvidámított. No meg a tavasz egyik hatása, az egyre kevesebb ruha a lányokon :P Érdekes módon elég sokat gondoltam két leányzóra, a Metal Ligeten megismert hölgyre ill. Annára, akivel csocsóztunk és beszélgettünk Tétény Napok-on. Vajon ez is a tavasz hatása? Mai feladatok: Mivel voltam nemrég kondizni, ezért a fő: megszabadulni a reám rakódott izzadságtól, kosztól. Aztán megírni az eaf beadandóhoz a doksit, esetleg ha lesz energiám, akkor még főzőcskézek is egy kicsit. Vagy sütögetek. Meg kellene csinálni a csirkemellet, ne árválkodjon ott a fagyasztóban, csak ahhoz el kell mosogatni az edényeket, és az egy olyan munka, amit nem nagyon szeret az átlagember. És így én se. :) April 19 continued Szóval, hol is hagytam abba? Ja igen, ügyelet. Találkoztam sok érdekes emberrel. A legtöbb részeg volt. Nem kicsit. A legfontosabb pedig: hideg volt. Mivel az ajtót szinte folyamatosan nyitogatták, nem nagyon élveztem a helyzetet. Másnapra kicsit fáztak a veséim, de ezt elűztem egy forró zuhannyal. Kb. 1 órakor jött Zakkant és eldumálgattunk végig. Legalább nem voltam egyedül. Meg volt egy csomó látogató. Pl. Kendiék többször is. A Net meg kicsit megszívta. A nagy mellek hátránya, hogy a részeg embereket vonzza. No, azon az estén ez is kiderült. Bejött A Net és Kendi, dumáltunk egy sort, mögöttük szorosan meg két részeg srác, akiknek bámuló szemei odatapadtanak... Na nem ám a patak csillámló habjára, hanem inkább A Net dekoltázsára :) Aztán amikor fel akart menni, a két srác követte, mint valami vadászkopók, akik zsákmányt szimatolnak. Aztán A Net visszafutott a lépcsőn, srácok utána. Amikor ismét megindult felfele, szóltam Kendinek, hogy menjen utána, nehogy baja essen. No igen, Kendi testmérete azt hiszem, elbátortalanította Máriánék kicsi lányának önjelölt lovagjait. A "műszak"-ban még egy érdekes dolog volt. Hívott a főnök, hogy gáz van, ha jön egy alacsony kopasz cigány, aki mindenáron be akar menni, ne hagyjuk. Nem jött. Zakkanttal kinéztünk, hogy minden rendben van-e, és kint a kolesz bejárata előtt állt egy részeg srác, aki éppen beszólogatott Szaszának, aki nagyon csúnyán nézett. Azt hittem, nekiugrik a gyereknek, de szerencsére nem történt efféle atrocitás. Még műszakban találkoztam Annával, tök korán felment, mondván hazamegy csütörtökön. De jó már neki... Négy után jóval ért véget a parti, kb. 3/4 5-kor már az ágyamban feküdtem. Aztán aludtam 11-ig. Felkómáztam, aztán le a büfébe, egy torokmelegítő kávéért. Aztán zuhany, napisajtó. Mikoron már szinte teljesen megszáradt a hajam, elmentem először a Városház téren levő bankba utalni egyet és pénzt levenni, majd ki a Digitallhoz, megvettem a kártyát, aztán el könyvtárba, hozni ki olvasnivalót. Most épp J.Goldenlane Papírtigris-ét olvasom, és tetszik. A csütörtök estére tervezett kondi elmaradt, mert Kendi egy kicsit nagyon fáradt volt, mesélte, hogy ő még lennmaradt beszélgetni A Net-el 7-ig, és 8-ra ment fellépni. Ba'meg. Lehet, hogy nem bírnám. Szóval az este: Big Bang Theory-t néztem Zakkantéknál, ill. rendeltünk egy 60 cm-es pizzát. Ketten meg bírtuk enni a felét. A másik felét elbizniszelte. Tegnap reggel vacilláltam azon, hogy bemenjek-e bev.prog. gyakra, de aztán nem bántam meg az utazást. A város eléggé kihalt volt, mind a 14-es, mind a 73-as vonalán alig láttam autót. Tökre olyan volt, mintha hajnali 2 óra lenne, eltekintve az embertömegtől és az alternatív meghajtással (bicigli, görkorcsolya) közlekedő emberek látványától. A gyakon beszéltünk a szekvenciális megfelelőről, a végére felpörgött az óra, és ment a tudás bele a fejünkbe (még volt rajtam meg a gyakvezen kívül két ember, jee). Aztán vissza a koliba, semmittevés estig, este kondi, majd Vmv Gergővel megnéztük a Karib Tenger Kalózai-t, aztán kóma. És már itt is vagyunk a mai napnál. Kb. fél óra, és go home. April 18 From April 16 to today Lássuk, mik történtek: Délután kísérgettem a Tumultus Vulgaris-t két állomáson keresztül, aztán mentem vissza a szobámba. Este még megittam 1, azaz egy darab sört a 3-on, meg néztem a részeg embereket. Közben pedig fotóztam is. Na jó, egy kicsit korábban a B/2-n is ittak a többiek, én meg ott is fotóztam. A 3. az egy elég bulis szint, adott következményeivel. Pl. Máté sikeresen módosította egy darabon a fal színét a Koccintós nevű gazdaságos bor segítségével. Amin tudtam röhögni: Szegény Anna. Először Fenyő akart bele tölteni minél több szeszt, majd Máté. Aztán meg mindenáron le akarták fényképezni... Aztán lementünk. Gyalog. A lift megint nem ment rendesen... Lent a földszinten a két épületet elválasztó aula még nyitva volt, de nem engedtek át minket. Pedig előttünk többen is átmentek. Amikor ezt Anna szóvá tette, mármint hogy ők miért mehetnek át, felvilágosították, hogy azért, mert ők a fellépők. Kicsit égés... Lent először néztük a Gangsta-t, majd amikor a hölgyeknek elment a kedve, leültünk a büfébe. Ott meg valami nagyon nem tetsző zene ment éppen, de ahhoz épp eléggé hangos volt, hogy ne lehessen rendesen beszélgetni. No mindegy, azt legalább megtudtam, hogy a szemölcsöt ezüst-nitráttal kezelik. Aztán átültünk hátra és vártunk egy kicsit a csocsóasztalra. Itt már nem volt olyen hangos. Kb. két lejátszott menet után nekem mennem kellett, mert elvállaltam, hogy ügyelek a vészkijáratnál. A többit majd suli után, vár még rám egy jó kis gyaloglás a Kosztolányiról... April 16 Telefon Megvettem a telefont. Öröm, bódottá! Már csak az kellene, hogy a digitall tényleg megkeressen, mikor tudom átvenni a terméket, vagy holnap mehetek be megérdeklődni... Szekszárdon ettem életem első csípős-gombás lángosát, finom volt, és jó csípős. Tegnap még iszogattunk egy sort, aztán ma reggel megnéztem a kiegyenlítő focit, és most itt vagyok. Délután jön Menta teázgatni, meg visszaadom a könyvét és odaadom neki a mp4-lejátszómat, hogy tudjon felvenni vele. April 14 Szétalszom magamTegnap nem kicsit aludtam szét magam. Először olyan 7 órától aludtam délig, majd valamikor négy után feküdtem le 8-ig, aztán éjféltől aludtam 8-ig. Ennek eredménye: érdekeseket álmodtam. Az egyetlen momentum, amire még emlékszem az az volt, hogy kerestem egy elárasztott padlón a kontaktlencsémet, ami enyhén kúp alakot vett fel, meg a tegnap olvasott c&c cikk (esetleg a Lény 4-et nem kellett volna megnézni) hatására valószínűleg bogárírtásosat álmodtam, ahol is egy fél literes flakonból kifújt benzinnel tettem valakivel ártalmatlanná a "csótányokat". Mai program: Zh déltől. Aztán elmenni pénzt felvenni, ill. a digitall-tól megrendelt ms micro kártya után nézni. Meg lebeszélni, mikor is fogom átvenni a telefont. April 13 Hú.ha. After Metal Liget Nos, megvolt a Metal Liget. Kicsit kronologikusabban: Tegnap reggel felkeltem 6-kor, majd 7-kor. A reggeli teendőim elvégzése és az összepakolás után átmentem Lalihoz, hogy felkeltsem. A szobájukban óriási bűz fogadott és nyitott ajtók. Már a lefele út is izgi volt, ugyanis Lali addig szedelőzködött, hogy először elment előttünk egy 3-as busz, úgyhogy várni kellett a következőre, aztán meg a 4-es villamos ment el előlünk... Akkor már parás volt a helyzet, de végül inkább lementünk metróval Kőbányára, és ott vettünk jegyet. Így is csak éppenhogy elértük a vonatot. Szerencsére találtunk egy szimpatikus fülkét szimpatikus rockerarcokkal. Lefele sörözgettünk, cigizgettünk, és beszélgettünk. A debreceni különítményre egy kicsit várni kellett, de valahogy elütöttük az időt. Miután megérkezett a csipet-csapat, átvonultunk a Gólya vendéglőbe (vagy kisvendéglő?) sörözgetni kapunyitás előtt. Itt történt jónéhány érdekesség: - Még írtam régebben az ELTE-s póló hatalmáról. No, ismét bejött. :) Érdekes volt, sikeresen smároltam egyet-kettőt egy Pázmán Gabriella nevű leányzóval (no igen, nem bírom ki kutakodás nélkül...) Emiatt (és az Ossian koncert miatt) fáj most a nyakam. - Kidobott a biztonsági sör (pontosabban kikísért). Ennek pedig az a története, hogy Lalit meg Igi-t kikísérte a bizt.őr., pedig legjobb tudomásom szerint nem balhéztak. Erre fel visszamentem és kértem a vásárlók könyvét és egy sört. Erre szólt a csapos csaj a főnöknek, a főnök meg a biztonsági őrnek. Az meg elkezdett kitaszigálni. Mindenesetre azt nem értem, hogy miért nem adták ide a vásárlók könyvét? Ezek után elmentünk feszteleníteni egy sort. Megittunk jópár sört. Ossian koncerten sikerült bejutni az első sorba, csak az volt a baj, hogy millióan voltak mögöttem, akik meg előre akartak jönni. Ennek következményeként most nekem annyira nem jó. Fájnak a bordáim, meg a csípőm. Meg a lábam is. Azután már csak töredékek maradtak. Valahol elhagytam a Korn-os pulóveremet. Felfeküdtünk a zónázó vonatra. Leszállunk a vonatról. Lalit megb*sszák a 7-esen (nem volt se jegye, se bérlete, és volt olyan hülye, hogy bemondja a saját adatait). Lefekszem aludni a koliban. Több szempontból is első volt ez a Metal Liget. Első alkalom, hogy kidobtak valahonnan, első Alvin koncert, első átaludt Alvin koncert, és első alkalom, hogy valaki koncerten direktben a gatyámba akart nyúlni... :P April 11 Shit continued Ehh. Érdekes. Legutóbb tegnap délután ettem, mégse vagyok éhes. Hányingerem viszont még mindig van. De legalább a fejfájás lassan elmúlik. Nem szeretek beteg lenni. Szerencsére nem túl gyakran fordul, de attól függetlenül még nem érzem magam a top-on ilyenkor. De legalább másnak jó. És azért is el fogok menni konditerembe! És azért is elmegyek holnap Metal Liget Fesztre! Bár, most felfedeztem egy érdekességet: az Ossian kb. 22:30-kor kezd, míg az Alvin és a Mókusok meg éjfél körül. WTF? Alvin egy metal feszten inkább bemelegítő zenekarnak lenne jó, nem utoljára... Meg Ossianon valószínűleg széttombolom magam, kiadandó a belső feszültséget egy kis ugrálás-üvöltés formájában, Alvinra viszont kellenének a jól megerősített lábak is, hogy elkerüljem a lezúzódást... Szóval most szarul vagyok. Ennyi. És még mindig nincsenek BN pénteki képek. Szörnyű. April 10 Shit De jó, ismét betegedek lefele... Fasza lesz, nem megyek be holnap zh-ra, esetleges délután a kondi, de ha szombat reggel is beteg leszek, akkor be fogok dühödni! No, most pedig beveszek 3 1000 Mg-os C-vitamint, csak hogy adjak az érzésnek. April 09 04.09. Hogyan romlik el egy szép nap? Egyszerűen. Kell hozzá egy reggeli gyak, ahol még az első kávé elkezd dolgozni az emberben, a megnövekedett vérnyomás (vagy valami egyéb tényező) miatt felfokozott hangulatba kerülve. Aztán kell egy majdnem eseménytelen délelőtt/délután, ahol az ember fia csak úgy elvegetálgat, semmi különös, se jó, se rossz. Aztán kell egy este, amikor jól lefáradsz, mert mondjuk elmész a konditerembe. Hmm. A legfontosabbat kihagytam: erőteljes flashback + a tavasz eljöttével megszaporodó egymásnak örülő/csókolózó párok látványa összevetve a jelenlegi párkapcsolati státuszommal. Ezt a mixtúrát egy kicsit állni hagyjuk, hozzáadunk még egy kis tavaszi gondterheltséget, aztán a "túl sok gondolkodás" lassú tüzén összefőzzük. Ne felejtsük el néha megkavarni, mert odaég! Kb. ennyivel összefoglalható a mai nap. Szar kedvem van, és most hirtelen bevillant egy Kalapács szám, a Felébredés: "Hosszú útra mentél Túlontúl messze jársz Maradt a gyász, dermedt a csendje Hiányod annyira fáj Talán, az öröklét vár rád odaát Talán a tisztító láng Talán, csak álmodod mindazt, amit élsz S a halál a felébredés Miért kell félve élned? Miért kell a fájdalom? Miért folynak könnyek, keserű könnyek Miért ezt álmodom? Ki ad majd választ, ha nem leled meg Nem tudod, hol keressed Kísért a sorsod, mint súlyos kereszt Ami majd fejfád lehet Miért kell útra kelned? Miért nem tartasz velem? Ki hallja imád? S ki óvja meg Lelked, ha meztelen? Talán, egy új élet vár rád odaát Talán az emésztő láng Talán, csak álmodod most is ahogy élsz S a halálod felébredés Talán, csak álmodod mindazt, amit élsz S a halál a felébredés" April 08 Hízókúra No, ideje hízni. Nemsokára itt a strandszezon, és kell némi izom a felsőtestemre, hogy elkápráztassam a lányokat vele Úgyhogy vettem ennivalót. Már tegnapra is azt csináltam, amit mára fogok: csirkemellfilés sütve + rizs. No igen, lassan bővül a repertoár ennivaló-készítésből. Kipróbáltam a TG Curryszószt, annyira nem jött be. Mai áldozat szecsuáni szósz, szintén a gazdaságos fajtából. Előre élvezem. Hmm. Ránéztem a polcra és láttam, hogy van itthon fokhagyma. Azt hiszem, az is lesz a mai menüben. Esetleg fokhagymás pirított zsömle? Majd még eldöntöm. Végre elkezdték utalni azt a szájbak*rt munkadíjat. Kapok rengetegsok pénzt: szoctám+Bursa+melópénz, összesen 54800 Pénz. Klafa! Ebből jól megveszem a telefont, meg memóriakártyát, meg elmegyek Metal Liget Fesztre. Nyamm! Mai dejá vu élmény: Még tegnap kellett Szaszának a nevem TTNY napokra ügyelni. Én meg véletlenül a B épület hetedik emeletére mentem fel. Felfele is találkoztam Audrey-val, meg lefele is. Meglepő volt. Ma meg, miután bevásároltam ismét találkoztunk, és egyből elkezdett vigyorogni. No meg én is... Közelednek a zh-k. Bev.prog pénteken, eaf hétfőn, aztán nemsokára analból is számot kell adni tudásunkról. Tényleg, el is felejtettem leírni (no igen, BN hatás): 3-as lett a bev.mat zh-m! Meglepő volt. April 05 BN After Szóval. Tegnap voltunk BN utolsó napján. Alapból úgy álltam hozzá, hogy szép nyugodtan elsörözgetek, de aztán az élet keresztűlhúzta eme számításomat. Jött Varjasi Gergő is, aztán később még Máté is csatlakozott. Habár ők elég korán betompultak és leléptek. Szerény személy segítgetett a szolgálatban levőknek. Először felkísértem két hölgyet a - ha jól emlékszem - 9.-re, és ott elvoltak/elvoltunk egy darabig. Minden áron pálinkát akartak velem itatni, szerencsére akkor észnél voltam a magamba töltött 2-3 boroskóla ellenére. Aztán az egyik hölgy elkezdett kétértelmű célzásokat tenni, de addigra már felvérteztem magam az ilyesfajta csábítások ellen. Nem mellesleg a másik hölgy elmondta, hogy van barátja. No igen. Aztán még mászkáltam egy sort, pl. Lacka készített felmérést az ott tartózkodó lányok bugyi-színéről. Aztán beültem a Lepény elé Homával dumáltunk, aztán ő elment csajozni, én meg egyedül maradtam és röhögtem egy jót. Két formás leányzó ugyanis elkezdett egymással táncolni, de jött egy kis nyüzüge srác, aki le akarta kérni mindenáron az egyiket. A végén már nem tudták hogyan lerázni. Aztán jött egy nem kicsit ittas lány, és leült velem szemben a padra. És elkezdett nézni. Nem is tudtam, hogy az ELTE-s póló ilyen vonzerővel bír... Mostantól gyakrabban fogom viselni... Aztán még felkért táncolni, és kért egy párszor tüzet, meg vigyáztam az övtáskájára, meg kerestük a kulcsát. Aztán Kendivel meg Krisztával, egy gladiátorlánnyal visszajöttünk a koliba. Aztán kb. délben keltem fel. Jó volt az idei BN, jók voltak a bulik. Meg sok ismerőssel találkoztam, ez pozitív volt. April 04 Jön a tavasz No, voltam tegnap dolgozni. A meló maga elég unalmas volt. Kb. annyi volt a dolgom, hogy lépcsőnél állni, és csak azt felengedni, akinek van kék karszalagja, vagy akinek van karszalagja meg kispapírja, hogy felmehet. Meg üveget nem lehetett lehozni. Még kb. két héttel (esetleg hárommal) ezelőtt láttam egy helyes rasztalányt bev.prog. 2 előadáson, meg most is. És mivel ma nem volt szinte semmi dolgom, mivel megint nem mentem be bev.prog-ra, ezért kutakodtam egy kicsit. Kellett hozzá a bev.prog. ea-ra járók listája, meg az iwiw. Egy kis szerencsével (amikor már kezdtem feladni a reményt, próba cseresznye alapon megnéztem a KCSSK profillapjának ismerősei között, és BANG! Talált!) sikerült Kovács Katalin-ra rátalálni. Egyébként necces lett volna egy pár névnél. Ilyen névvel iwiw-en van jelen pillanatban 1548 személy. Bár, ha beírom sulinak, hogy ELTE, akkor máris kevesebb találat van. - Kukkoló híreinket olvashatták - Ma meg mindjárt megyünk gyúrni, aztán meg lehet, hogy kimegyünk még az utolsó napra (Staff-os karszalag, yeah) April 03 BN - Budaörsi Napok Hú. Másnapos vagyok. A reggeli sudokut legalább 4 cigi mellett fejtettem meg, ez új negatív rekord. Az esti élményekről: Mátéval elindultunk a BTK-hoz, ott találkoztunk volna elvileg a többiekkel. Aztán kiderült, hogy ez a többiek ez összesen egy főt jelent egyelőre. Beültünk egy Drukker nevű helyre az Astoria-n, és ott elvoltunk egy ideig. Nos, nem tetszik a hely. Egy Borsodi 390-ért? Viszont a nagyfröccs legalább olcsó volt. Meg rossz. Közben Mazsival lebeszéltem az ingyenjegyet (mer' hogy én majd megyek melózni, ezért jár egy napi belépő, ami jó), és érkezett még egy ember, egy volt Deák kolis. Így négyesben mentünk a KCSSK-ba. Ott találkoztam a Gólya Lacival, akinél húzóra ittam meg egy 4/1-es VBK-t. Egyébként a VBK finom volt. Aztán viszont egy kicsit mély levegőt kellett vennem, hogy ne találkozzak megint a nedűvel... Quimby: Ezt se hittem volna, hogy ennyire megtöltik a Lepényt. Nekem már csak a leghátsó sorban jutott hely, közvetlenül a hangtechnikai pult előtt. Itt történt meg az, hogy egy tök ismeretlen hölggyel kezdtem el táncolni. Érdekes volt, ilyet azért nem szoktam csinálni (táncolás csak nagyon részegen, szigorúan). Aztán a koncert vége felé megköszöntem a táncot, és kimentem levegőzni. A katarzis az "Autó egy szerpentinen" c. számnál ért el... Aztán még ittunk egy sort, és végül elindultunk visszafele. Tök jó volt, az éjszakain nagyon sokan voltak... Aztán a Mátéval elkísértük a Zsófi nevű hölgyet még az Astoria-ra, és emiatt várhattunk egy fél órát a következő 973-asra... Ma meg meló. Koffeintablettát betáraztam. April 02 pénzügyek megint No, telefon megvéve. Nézegetés az árgépen, meg az olcsóbbat.hu-n: Sony DR-BT21G 16 140 Ft - A Sony Központi Szalonban memóriakártya: Ha 1Gb-al beérem, akkor az kb. 3500 pénz lesz. Persze, ez nekem nem elég, nézzük tovább: 2 Gb kb. 5100 pénz, 4 Gb érdekes módon van 5410 pénzért... Legyünk maximalisták! 8 Gb az már több majdnem a triplája, 14200 pénz környékén kezdődik... Vatera: le sem merem írni. Vaterán nem veszünk mem.kártyát... :) Kicsit drágállom a 8000 HUF/2Gb árat... Mai program: Elmenni sörözni+Quimbyre. Holnapi program: Relax, és megtanulni a log.ker.-t. Aztán este 6-tól szeku BN-en... Ma ezt csináltam: Telefonhoz gyűjtögetés: menük (mod-olni), témák, háttérképek stb. Ajánlott oldal: Sony Ericcson portál és SEGoodies |
|
|