| Profilo di MihájEnyimé - A tévedés jogát...FotoBlogElenchi | Guida |
|
21 ottobre Magyar Gárda avatás után Kb. egy fél órája értünk vissza Szaszával a Hősök teréről. Már amikor mi mentünk (kb. negyed 3-ra értünk oda), már akkor is jópáran várakoztak a kordonnál. Jó érzés volt látni öreg és fiatal embereket egyaránt, ki árpád-sávos zászlóval, ki magyar nemzeti zászlóval, ki ezzel, ki azzal jött. Igazán csak olyan háromnegyed 3 környékén lett nagyobb tömeg, meg is kellett kérnem Szaszát, hogy egy kicsit álljon már arrébb, mert nem látok rendesen. Volt egy érdekes momentum is: Egy kocsira felraktak egy hatalmas nemzetiszínű, ill. egy árpád-sávos zászlót, és egy párszor körbehajtottak a Hősök tere körül. A barikád.hu tudósításában említett plakát-kiállítást nem láttam, biztos azért, mert nem gyalog mentünk az Oktogontól, hanem kisföldalattival... Mondjuk egy kicsit meglepődtem, hogy nem engedtek egy papot sem el az avatásra, azt hittem, ez azért mentes a politikától... Hülyén hangzik, de mikor később egy idejekorán elhunyt gárdista helyett gyermekei vették át apjuk egyenruháját, egy kicsit nekem is könnybelábadt a szemem. Amit a barikádon írtak, az minden bizonnyal helytálló, mi olyan 16:05 környékén eljöttünk, mert marha hideg volt... Nem igazán voltunk úgy öltözve, pedig Szasza még egy nemzetiszínű és címeres nyakmelegítőt is felvett :) Nekem csak a hosszú hajam maradt a sapka helyett... Volt szél is, úgyhogy a hajamat ismét erotikusan fújta a szél :P Várom már a képeket, jól el fogom menteni majd... Bár személy szerint még annyira nem reménykedek a gárdában, hogy majd mindent helyretesz, de azért nem árthat, ha van, akikben hihetnek az emberek, akik reményt, támaszt, erőt nyújthatnak... No: "Adjon Isten szebb jövőt!" Magyar Gárda avatás No, ma háromtől a Hősök tere. Magyar Gárda avatás. Kíváncsi vagyok. Aztán jól elmegyünk Szaszával és megnézzük. 20 ottobre Fáradt vagyok, nem gyengén. Ejj, de jó! Tegnap reggel suli, aztán délután meg mentem melóba. Kiderült, hogy hét ember helyett csak négyen vagyunk, de semmi baj! Csak ezerpárszáz széket kellett hurcolászni (fejenként kb. 30 kör). Fasza. Amint végeztünk, vissza a koliba, aztán kóma. Hajnali 2-kor 4 óra alvás után felébredni, zuhanyozni, kv,kv, hajszárítás és goto back; Aztán 5-től fél kilencig meló megint, szintén jó fárasztó üzemben... Kissé fáradtan vissza a koliba, kv+almalé+cigi, aztán kóma. Majd egy másfél óra alvás után arra ébredek, hogy valaki elég agresszíven megpróbál ementáli sajtot imitálni a szobája falán (Magyarán fúrógépezik, mint állat.), ami nem a legszebb ébresztőmelódia. És ma 4-re megint megyek! De jó lesz! Nem baj, legalább lesz pénzem enni. Gólyabálon láttam egy szép standingman/crew leányt, aki (remélem legalábbis) rámmosolygott. Ilyenkor utálom azt, hogy ilyen gyáva vagyok, és nem kértem el nevét/címét/telefonszámát/e-mail címét... Szép szemek, bájos mosoly, lilás haj, és a többi, és a többi... :P Azt hiszem, nemsokára megint jön egy kávé. Mert az jó. 18 ottobre DevianArt Nem semmi, mennyi kép van a deviantarton fenn... És nem sikerült eljutnom a konzultációra, mivel nem tanultam :( Vmv No, tegnap volt némi iszákolás. Varjasi ikreknek meg a
rasztalány-nemrasztalány ikreknek is egyazon napon van/volt a
születésnapjuk, ami pont egy szerdára esik, amikoris Dj Eddie pörgeti a
korongokat (bár egy idő után már unalmas, hogy tudod, melyik szám jön
:P ). Wacak révén vmv-ék szert tettek némi Jack Danielsre, aminek a
doboza+az üveg még mindig itt van a szobámban... Volt itt még fütyülős
pálinka is, meg szép torta (hja, Zsuzsiék kitettek magukért :) ), meg
szesz. Sok szesz. Matyi eléggé bekészült (bár először délután 3-kor
találkoztam vele, és már akkor sem volt színjózan), és mindenáron
drum&bass-t akart velem hallgattatni... Röviden és tömören : Ú. A buli egy ideig számomra is jó volt, fogyasztottam némi serecskét, aztán megláttam egy szerelmespárt, és onnantól kezdve nagyon nem volt jó. Irigy vagyok. Meg a szomszéd tehene is dögöljön meg... Terveim a mai napra: - Enni (ez már megvolt) - Kv+szóda+sudokufejtés (ez is megvolt) - Regenerálódni (folyamatban) - Online sajtó olvasgatása (állandó jelleggel) - Bemenni bev.prog. konzultációra (leggyengébb előfeltétele - azon pontok, amelyekből egy adott feltételhalmazhoz a program jó értékeket rendel - a következő: megnézni a feladatsort, átmenni Höriék' nyomtatni - TTNY A/111 : Cindy nyomtatószalonja Ez itt a reklám helye -, aztán okulni kérdéseket lejegyezni...) - Aludni, mert holnap meló lesz. Ja és el ne felejtsem a kis kék könyvecskét bevinni Warheadnek, mer' az kell. Egyébként meg fákk. Még mindig. És még mindig utálom a "flashback"-et. Uff. Én szóltam, Idegbeteg Miháj a Szolnoki klánból. 17 ottobre William Blake Egy
homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. (William Blake) 16 ottobre Ehh... Ma bevásároltam. Vettem egy csomó tejterméket (1 liter zsíros tej, sajt, margarin, kefir), ill. pogácsát (marha drága szerintem, 99 Ft 1 db? - mondjuk, legalább finom), emellett sajtos párizsit, meg egy kézisúlyzót. Kemény leszek. Csótánykemény. Most, hogy megittam a kefirem nagy részét, elkapott a letargia. Elég erőteljesen hiányolok egy bizonyos hölgyet, aki hiába mondta meg, hogy nem lesz többet köztünk semmi, azért nem tudok lemondani róla (legalábbis egy jó darabig biztos nem). Miért vagyok ilyen, hogy sokáig tudok valaki után szenvedni? Tudom, tudom, "Bolond, aki sír egy lány után", de akkor én elég nagy bolond vagyok. Érdekes módon minden lányt vele hasonlítok össze. És érdekes módon senki sem olyan... Olyan szép, olyan aranyos, olyan kedves, olyan... Olyan. Na, megyek, inkább hallgatok egy kis befordulós-hörgős metalt, ami kellemes hatással van az általános adrenalin-szintemre. Höörrr! 15 ottobre Kütyü No. Végre. Ma átvettem azt az eszközt, amivel remélhetőleg véget tudok vetni a vezetékekkel vívott örök háborúnak. Eddig ugyanis mindig az volt, hogy egy év után tönkremennek, használhatatlanná válnak a füleseim, mer' elqródik a kábele. Nem kicsit, nagyon. Tudtam, hogy van erre a problémára megoldás, de a bluetooth fülesek eddigi ára eltántorított tőle. Viszont nemrég felfedeztem az argep.hu-n a Berico Hill Kft.-t, aki/ami egy pöttyet olcsóbban adta, mint máshol. Gyorsan meg is vettem :) Mondjuk azt még nem értem, hogy milyen különbség van két hasonló cucc, a Logitech Wireless Headphone for Ipod és a Logitech Wireless Headphones for MP3 között. Ugyanis az előbbihez kaptam egy jackhosszabbítót, így nem fog zavarni az a kis kiálló cucc a jeladó mellett, ami alapból az ipodhoz csatlakozna. Lehet, hogy azé', mert az utóbbiban manuális hangerőszabályozás lenne? Tudja a halál, nekem így is bőven jó. A cél az volt, hogy szóljon, és ne legyen kábel. Ezeknek a feltételeknek tökéletesen megfelel. Majd hosszas tesztelés eldönti, hogy milyen hibái vannak. Más: Mire nem jó a vatera? Sikeresen szert tettem egy Sony NW-e99 típusú mp3-lejátszóra. 5 ezerért. Ennyi pénzért meg még valami gagyit sem szoktak adni. Teccik. Mondjuk kissé nehézkes a mp3 fölvitele, de miután elolvastam a manuált jól, rájöttem... Este meg azt hiszem, lemegyek konditerembe, mert az meg jó nekem. Remélem, nem fog bepukkanni a vádlim, mint pénteken. Azóta még mindig feszül. Nem lenne túl jó, ha mondjuk guggolás közben durranna be, mert ha magamra ejtem a 45 kilót, az lehet, hogy fájni fog... Azt is meg kell még valamikor a héten néznem, hogy mi a helyzet ezzel az önkéntes nyugdíjpénztárral... Mer' ha dolgozni akarok, akkor ugyebár szabály szerint be köllene lépnem valamelyikbe... De sóher vagyok, és nem akarok nekik fizetni. Hogyisne! Ehh, majd lesz valahogy... Meg valami felejtős kapszulát is be kellene szerezni, mer' még mindig nem megy.... 14 ottobre Black-Out
Nem látom, mégis itt van és Nincs vonal, mégis hív. Nincs zár az ajtókon, de mégis bezár. Nem hallom, mégis itt beszél, Nincs szíve mégis sír. Nem enged elmenni, de hûvös, mint a jég. Rám se néz, Rám se szól, Le se fog, be se zár, Ömagamtól tart csak távol. Rám se néz, Rám se szól, Le se fog, ki se zár, A karjai közt rabként élek rég Úgy szeret, hogy közbe valami fáj Úgy vág át, hogy jónak látszik mind, de hazugság Úgy vigyáz, Rám figyel, hogy soha nem enged el Úgy szeret, hogy követ mindenhol Senki mást nem ölelt így Senki mást nem szorít így Senki más nem karmol így Senki más nem szeret így Senki más nem gyûlöl így Nem érzem, mégis átkarol, Nincs szíve, mégis sír Nem enged elmenni, de hûvös, mint a jég. 13 ottobre Kapuvári buzibár Kapuvári Buzibár MP3 Vagy a youtube-on: Kapuvári Buzibár FF7 Advent Child AMV Ezt nem kellett volna megnéznem. Erre is rá fogok függeni :) Tegnap sörözgettünk Wacakkal a regében. Sok nagymellű hölgy található arra. 12 ottobre Ehh. A mai nap kevéssé izgalmasan telt. Voltam melózni. Kaptam pénzt, aminek egyharmadát ételre költöttem (a maradék a hazautam és a dohányáru). Visszajöttem a koliba, telezabáltam magam. És ez jó. Ja, és még mindig 65 kiló vagyok :). Vagy :( ? Édesszüleim szerint híznom kéne. Szerintem meg nem. Meló egyébként vicces volt: Rugónak becsípte az ujját a hangfalállvány, Tonyo elvágta a tenyerét egy selejtes paddal, nekem meg megrándult a vádlim, amikor 6 széket próbáltam megemelni. Biztos az volt a baj, hogy nem 5, hanem hat volt. Biztos. Ma még megyek konditerembe edzeni (de lábra biztos, hogy nem), aztán meg az ágyba kómázni. Végül is, ez is egy módja a felejtésnek. Lefoglalni az agyam. Csak ne lennének a "flashback"-ek! Üdv: Szőr Miháj, TTNY-ita lovag, egyetemista és gyakorló kollégista. 11 ottobre MolyokA kötsög molyok invázióba kezdtek, úgyhogy taktikai csapást mértem rájuk: Kidobtam a szemetet! Ehe, ehe... De szemét vagyok! :) :P Dikk mán...Ma leltem egy kulcscsomót meg egy pendrive-ot. Kb. ennyi izgalmas történt velem. Azt hiszem, megyek és főzök magamnak rizst. És eszek mellé tonhalkonzervet. Dalszöveg
The Night Was Dark, The Horizon Was Far I Felt The Wind In My Face After The Rain, When Death Embraced And I'm Waiting For The Sunrise Between Paradise And Suicide When All Is In Vain... Can't You See The Anger In Me There Are Things You Should Know How Does It Taste, The Smile On My Face And There's Nothing You Can Do There Will Be No Tomorrow, When I'm Gone You Will Sleep In A Bed Of Lies You Will Wake Up In The Middle Of The Night You Will Bleed For Me I Slam The Door And Dust Me Off When Your Smile Gets Old And Faded You'll Burn In Flames Forget My Name When Death Keeps Knocking At Your Door When All Is Said And Done And You Can't Breathe No More You Will Sleep In A Bed Of Lies You Will Wake Up In The Middle Of The Night You Will Pray For Mercy And Bleed You Will Bleed For Me I Close My Eyes And There Isn't Time For Pain You'll Go Insane, Like There's A Bullet In Your Brain You Will Sleep in A Bed Of Lies You Will Wake Up In The Middle Of The Night You Will Pray For Mercy And Bleed You Will Bleed For Me Primal Fear: Bleed for me 08 ottobre Ingyen kajaA mai nap laza volt. A zene legnagyobbrészt a Stardust nevű marhajó filmnek a soundtrackje (A filmről itt: mivagyunk.freeblog.hu). Kaptam Emri Geritől sült krumpli+hús kombót (tepsi alján krumpli, arra meg pácolt hús, arra meg sajt - finom, nem is kicsit), Szaszától meg ingyen sütit. Hejj, lehetnének még hasonló napok... Meg fedezgetem fel, mire nem lehet használni a live space-t. 07 ottobre MosásNo, büdös zoknik kivégezve (vízbefolytás és akasztás kombinálva). Mosás után sikerült rájönnöm, hogy még jópár ruhámat nem sikeredett előkaparni... Nem baj, holnap is lesz nap. Meló: Tök jó, csak egy órával kellett tovább maradni, mint akartam... És persze, hogy akkor jött meg egy pár fuvar... Nem akkor, amikor 9-en vagyunk, neem. Akkor, amikor már csak ketten ügyelünk, úgy az igazi... Nem is döbbentem meg a Texo-ban: 200 Ft egy liter tej? Te jó ég, az már majdnem egy sör! :( 05 ottobre Prosectura (azt hiszem legalábbis)Fááájdalom dzsidzsidzsidzsi (gitárreszelés), tűűűréshatááár dzsidzsidzsidzsi Ma voltam Anettel a Regében, és találkoztunk Wacakkal. Jó volt. Holnap meg meló, meg mosnom is kell... Meg ilyenek. Meg : "everlasting pain!" 04 ottobre fákkeyes wide open... welcome NEW FOUND PAIN! defeat as the flesh decays to shreds we hold no STRENGTH within ourselves beholding the coming of dismay pain for pleasure no hope, no bliss, no turning back -back... shudder to think... welcome NEW FOUND PAIN! I...I feed on torture EVER-LASTING PAIN Pain! NEW FOUND PAIN! Pain! welcome NEW FOUND PAIN! Dew Scented: New Found Pain Jófajta dühöngős zene. Habár ezt az együttest már egy ideje ismerem, de ez a szám még mindig nagyon bejön... Mostanság ilyesfajta zenékre vadászok a neten. |
|
|